Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves felülvizsgálatra.
Az orvos sperma vizsgálatot is előír, és átad a férfinak egy üveget, hogy vigye haza, és másnap hozzon benne sperma mintát.
85 éves férfi másnap visszamegy az orvoshoz, odaadja neki az üveget, éppen olyan tisztán és üresen, mint ahogy előző nap elvitte. Az orvos megkérdi, mi történt.
A férfi mesélni kezdi:
"Hát doki, a következő történt. Először megpróbáltam a jobb kezemmel - semmi. Aztán megpróbáltam a bal kezemmel, még mindig semmi.
Akkor megkértem a feleségemet, hogy segítsen. Ő is megpróbálta a jobb kezével, aztán a bal kezével, még mindig eredménytelenül Aztán megpróbálta a szájával, először úgy, hogy веnт volt a protézise, aztán úgy is, hogy kivette a fogsorát - még mindig semmi.
Még Julist is áthívtuk a szomszédból, és ő is megpróbálta . Először két kézzel, aztán a hóna alá fogva, sőt, még a térde közé szorítva is próbálkozott."
Az orvos döbbenten kérdezi:
"Megkérte a szomszédasszonyát?"
"Igen" - feleli az öreg. "De egyikünk se tudta lecsavarni az üveg fedelét."
Ez a jelenet a British Airways London - Johannesburg közötti járatán történt meg. Egy ötvenes fehér asszony egy fekete ferfi mellett ült. Láthatóan nagyon zaklatott volt emiatt, igy hivta a stewardesst. A légikisasszony kérdezi:
- Mi a probléma, hölgyem?
A fehér nő:
- Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm. Adjon nekem egy másik ülést, kérem.
A légikisasszony:
- Nyugodjon meg kérem. A gépen majdnem minden ülés foglalt, de megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elment, majd néhány perccel később visszajött és azt mondta:
- Ahogy mondtam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a business osztályon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon. - és mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetett volna, a légikisasszony folytatta - A mi légitársaságunknál nem szokás, hogy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra, de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön. - majd a légikisasszony a fekete férfihez fordult:
- Úgyhogy Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.
Egy nő a távolsági buszon felejti a táskáját. Bemegy a cég központjába, ahol a talált tárgyak osztályára irányítják. Kiderül, hogy megvan a táska, hamarosan hozzák is üresen, és a tartalmát pedig külön egy dobozban. Az osztályon dolgozó összes férfi a nő köré gyűlik, és az egyikőjük azt mondja:
- Hölgyem, ha nem bánja, megnéznénk, hogy hogyan pakolja be a táskába ezt a sok holmit, mert mi megpróbáltuk, de egyikünknek sem sikerült.
A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudják visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek. Nekiállnak hát önkéntest vadászni az öngyilkos akcióra.
Az első jelentkező, egy mérnök:
- Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez.
A második jelölt egy orvos:
- Én kétmillió dollárt kérnék. Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.
Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd:
- Én hárommillió dollárt kérek!
- Hogy-hogy hárommilliót?
- Nézzék, egymilliót adok maguknak, egymilliót megtartok magamnak, a harmadik millió a mérnöké, hogy menjen ő helyettem.