Egy ember elhatározta, hogy könyvet ír az amerikai templomokról. Elindult tehát és elsőnek egy kaliforniai templomot látogatott meg. Miközben végigjárta a pompás épületet, meglátott egy arany telefont a falon a következő felirattal: "Egy perc 10 ezer dollár". Utánakérdezett, és kiderült, hogy ez az arany telefon közvetlen vonal, összeköttetésben van a Mennyországgal és így közvetlenül lehet beszélni a Jóistennel. Ezután egy New York állambeli templomot látogatott meg. Ugyanazt tapasztalta, ugyanolyan típusú telefont pontosan ugyanazzal a felirattal. Meggyőződhetett arról, hogy ez valóban egy közvetlen vonal a Mennyországgal, és ezen keresztül közvetlenül lehet a Jóistennel beszélni telefonon. Folytatva látogatását a többi államokban is mindenütt ugyanezt tapasztalta, végül egy Texas állambeli templomot látogatott meg, ahol ugyanúgy felfedezte a falon az arany telefont, de eltérő felirattal. Ez esetben ezt olvashatta: "Beszélgetés: 35 cent". Felkereste a plébánost és megkérdezte tőle: - Atyám, bejárva az országot minden templomban találtam egy ilyen arany telefont, közvetlen vonallal a Menyországba és percenként 10 ezer dollárért lehet a Jóistennel beszélni. Az Ön telefonja itt viszont azt mutatja, hogy egy ilyen beszélgetés csak 35 cent. Hogy lehet ez? A plébános elmosolyodva válaszolta: - Fiam, ezt igazán egyszerű megmagyarázni. Hiszen láthatod, hogy Texasban vagy, és nyilvánvaló, hogy egy helyi beszélgetés csak 35 cent...
Egy ember elhatározta, hogy könyvet ír az amerikai templomokról.
Elindult tehát és elsőnek egy kaliforniai templomot látogatott meg. Miközben végigjárta a pompás épületet, meglátott egy arany telefont a falon a következő felirattal:
"Egy perc 10 ezer dollár".
Utánakérdezett, és kiderült, hogy ez az arany telefon közvetlen vonal, összeköttetésben van a Mennyországgal és így közvetlenül lehet beszélni a Jóistennel.
Ezután egy New York állambeli templomot látogatott meg. Ugyanazt tapasztalta, ugyanolyan típusú telefont pontosan ugyanazzal a felirattal. Meggyőződhetett arról, hogy ez valóban egy közvetlen vonal a Mennyországgal, és ezen keresztül közvetlenül lehet a Jóistennel beszélni telefonon.
Folytatva látogatását a többi államokban is mindenütt ugyanezt tapasztalta, végül egy Texas állambeli templomot látogatott meg, ahol ugyanúgy felfedezte a falon az arany telefont, de eltérő felirattal. Ez esetben ezt olvashatta:
"Beszélgetés: 35 cent".
Felkereste a plébánost és megkérdezte tőle:
- Atyám, bejárva az országot minden templomban találtam egy ilyen arany telefont, közvetlen vonallal a Menyországba és percenként 10 ezer dollárért lehet a Jóistennel beszélni. Az Ön telefonja itt viszont azt mutatja, hogy egy ilyen beszélgetés csak 35 cent. Hogy lehet ez?
A plébános elmosolyodva válaszolta:
- Fiam, ezt igazán egyszerű megmagyarázni. Hiszen láthatod, hogy Texasban vagy, és nyilvánvaló, hogy egy helyi beszélgetés csak 35 cent...