Skip to main content
A körzeti rendőr bemegy este a kocsmába, és elordítja magát:
- Cigányok, kifelé!
Mit lehet tenni, kimennek, ám az egyik kissé önérzetes roma másnap bemegy panaszt tenni a polgármesteri hivatalba.
Annak rendje-módja szerint be is hívják a körzetist, és kioktatják:
- Ide figyeljen őrmester úr! A roma polgárok is emberek, tessék velük kulturáltan beszélni, megértette?!
- Igen uram!
Még aznap este bemegy a körzetis a kocsmába, leakasztja a gumibotját, elkezdi paskolni vele a tenyerét és megszólal:
- Uraim! Aki nem az idén nyáron barnult le, az hagyja el a helyiséget!
Egy rendőrautó nagy sebességgel, szirénázva megy a városban. Egy őrmester vezeti, a hátsó ülésen egy ezredes, ünneplő ruhában, virággal az ölében, mellette a felesége. Első cél a Mátyás-templom. Az ezredes bemegy, majd nemsokára kijön. Ezután következik a Bazilika, majd szép sorban az összes budapesti templom. Ekkor az őrmester megkérdi a parancsnokát:
- Ezredes úr, mit keresünk. Talán segíthetnék.
- Az a helyzet, hogy a feleségemmel kaptunk két jegyet a Figaró házasságára, de nem tudjuk, melyik templomban tartják!
Két cigány elhatározza, hogy rendőr akar lenni..
Bemegy az első az irodába és mondja a főnöknek:
- Uram, én Rendőr szeretník lenni!!
- Na, rendben van, de előtte felteszek önnek egy kérdést.
(a rendőr gondolkodik hogyan szúrjon ki vele és olyan kérdést tesz fel amire még ő sem tudja a választ)
- Milyen színű a Láma szeme?
A cigány rávágja,hogy:
- Setítkík...
- Ezt honnan tudja?
Hát ahogy a náóta is mondja:
Láma szeme, láma szeme setítkík...
- Uhh az igen, mondja a rendőr, na ezzel most megfogott..
Erre bejön a következő cigány és mondja:
- Uram én Rendőr szeretník lenni!
A rendőr hasonlóképpen gondolkodik, de most már biztosra megy... gondolja...
- Na, mennyi a toronyóra meg az Algopyrin összege?
A cigány gondolkodik és mondja:
- Hat, kírem 11.
- Ezt honnan gondolja?
- Onnan, hogy a toronyóra üt ,az Algopyrin, meg hat, és: üt+6 az 11....