Skip to main content
Az idősödő színész nagy gondban van: nem kap szerepet, mivel állandóan elfelejti a szövegét. Végre, hosszú idő után kap egy mellékszerepet. A rendező instruálja:
- Akkor a mutató és hüvelykujja közé rakja azt a szál rózsát, bemegy a színpad közepére, megáll és azt mondja:
"Ah, ez a kedvesem illata!"
A színész egész éjszaka gyakorol, majd másnap az előadáson bemegy a színpadra, és hiba nélkül elmondja a szöveget:
"Ah, ez a kedvesem illata!"
A közönség soraiban hatalmas derültség lesz úrrá. Kint, a színfalak mögött a rendező tajtékozva kiáltja:
- Mit csinált, maga idióta. Nevetségessé tett ennyi ember előtt!
- Miért, én jól elmondtam a szövegemet! - védekezik a színész.
- Igen, de a rózsát kint hagyta, maga szerencsétlen!
- Vitába keveredtem a szervíz egyik dolgozójával, aki rövidlátónak nevezett, és ki akarta tépni a kezemből a panaszkönyvet.
- Kedves Ügyfelünk! Figyelmeztettük munkatársunkat, hogy máskor legyen udvariasabb, és ne avatkozzon közbe, ha valaki össze akarja firkálni a Kincses Kalendáriumot.
- A feleségem által vásárolt vibrátor nem vibrál, és hamar túlmelegszik.
- Kedves Uram! Vibrátort nem tartunk, de a felesége által vásárolt hotdog-sütő munkatársaim szerint kifogástalanul működik.
- Néhány napja vásároltam Önöknél egy alsónadrágot, amely elszíneződött.
- Kedves Vásárlónk! Mindenkivel előfordulhat ilyen baleset, köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt a titkát.
- A postán küldött fogyasztóportól habzik a szám és kihullott a hajam!
- Tisztelt Fogyasztó! Amennyiben visszaküldi a megmaradt Super Polish autópolírozó vegyszert, korrigáljuk a sajnálatos kézbesítési hibát.
Egy gépészmérnök 35 évig dolgozott egy nagyvállalatnál. Mindenki elismerte tehetségét, ha egy gép elromlott, ő mindig tudta, hogy kell megjavítani.
Nem sokkal nyugdíjba vonulása után felkeresték a cégtől, mert egy nagyon drága gép leállt, és senki nem értett hozzá. A nyugdíjas mérnök szívesen vállalkozott a javításra. Átnézte a berendezést, majd bejelölt rajta egy helyet, ahol egy pici csavart ki kellett cserélni. A csere megtörtént, a gép jobb lett, mint új korában.
A mérnök benyújtotta a cégnek a számlát 10.001 dollárról, részletezve:
Csavar – 1 dollár
A tudás, hogy hova tegyék – 10.000 dollár.
5 srác érkezik a határhoz egy új Audi Quatroval.
- Jó napot kívánok, a papírokat kérném!
- Jó napot, tessék.
A határőr némi tűnődés után elkezd billegni a lábán.
- Hmm - hmm. Megkérném önöket, hogy álljanak félre az autóval!
- Miért, mi a gond?
- Az, hogy önök öten utaznak.
- Igen és?
- Nos, ez egy Audi Quatro. A Quatro az ugye négyet jelent, és mint
Látszik, önök öten vannak, ezért nem mehetnek tovább.
- Hááá - hááá, ez marha jó poén volt, de most már talán lenne szíves
Visszaadni az útlevelünket?
- Mondtam, nem mehetnek tovább, egyiküknek ki kell szállni.
- De ember, hisz a Quatro az a kocsira vonatkozik!
- Amit mondtam, megmondtam.
- Na jó, akkor beszélek a felettesével!
- Az kérem nem fog összejönni.
- Hogy - hogy nem fog összejönni? Ha én a felettesével akarok beszélni,
Akkor magának kutya kötelessége idehívni!
- Mint már mondtam, sajnos ez lehetetlen!
- Mégis miért?
- Mert reggel óta azzal a két emberrel veszekszik abban a Fiat
Uno-ban.